Kerékpárt akart lopni

2016. 02. 23., k - 07:56
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A hajdúdorogi rendőrök tetten érték azt a kerékpártolvajt, akivel szemben vádemelési javaslattal fejezték be a nyomozást.

A Hajdúnánási Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya lopás vétség kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást B. Sándor ellen.

A nyomozás adatai szerint 2015. június 24-én délelőtt a Hajdúdorog, Nánási úton található családi ház kerítéséhez a sértett lakattal rögzítette kerékpárját, majd elindult dolgozni. A biciklit meglátta egy 35 éves helyi férfi, aki egy ágvágóval le akarta vágni a lakatot. Az utcában járőröző rendőrök a bűncselekmény elkövetése közben tetten érték és elfogták B. Sándort. A Hajdúnánási Rendőrkapitányságra előállított férfit a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták. A terhelt elmondta, hogy a bűncselekmény elkövetése előtt két nappal az ő kerékpárját is ellopták és így akart egy újat szerezni. A rendőrök a lefoglalt kerékpárt még aznap délután visszaadták a sértettnek, aki akkor tudta meg, hogy azt egy helyi férfi el akarta lopni.

A rendőrség a férfival szemben folytatott nyomozást a napokban befejezte és az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal továbbította az illetékes járási ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Autóból az ágyneműtartóba

A baleset helyszínétől néhány utcányit menekült az a férfi, akit a budapesti rendőrök másfél órán belül elfogtak a VIII. kerületben.

 

Tényleg gyorsabban odaérsz?

A gyorshajtás még mindig a fő baleseti okok egyike, és a statisztikák adatai alapján szinte időt sem spórolhatunk vele! A Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti szakemberei kiemelt figyelmet fordítanak a sebességtúllépés veszélyeire.

 

Eltűnt Kolompár Kitti

A Tapolcai Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri a 15 éves vigántpetendi lány eltűnése ügyében.

 

Megbánta

Kihallgatták a járókeretes férfit hátba rúgó fiatalt.

 

Szintet léptek

A gyanú szerint környékbeli kábítószer-kereskedőket látott el áruval az a bajai férfi, akit a Hírös kommandósok otthonában fogtak el

 

Kivonták a forgalomból

Egy 33 éves férfit fogtak el a rendőrök Győrszabadhegyen, aki engedély nélkül vitt el Pannonhalmáról egy gépkocsit, érvényes vezetői engedéllyel nem rendelkezett és a kábítószer-gyorstesztje pozitív eredményt mutatott.