Kerékpárokat loptak

2015. 05. 03., v - 10:01
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A debreceni rendőrök elfogtak és őrizetbe vettek három férfit.

A rendelkezésre álló adatok szerint 2015. május 2-án 16 óra körüli időben egy férfi lelakatolta a kerékpárját az egyik Debrecen, Mikepércsi úti áruház bejárata mellett és bement a boltba vásárolni. Miközben a sértett az üzletben tartózkodott addig a kerékpárhoz odament három férfi, akik közül ketten a bejáratot figyelték, míg társuk levágta a lakatot, majd a biciklivel együtt a helyszínről elmenekültek.

Amikor a sértett kijött az áruházból, nem találta a kerékpárját, ezért bejelentést tett a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába. A rendőrök a helyszínen adatgyűjtést és tanúkutatást végeztek, valamint leellenőrizték a környező utcákat. A járőrök a Mikepércsi út és Somlyai utca kereszteződésénél megláttak három férfit, akikre illet a kapott személyleírás, ezért őket megállították és igazoltatták.

A helyi lakosok a rendőrök kérdéseire összefüggéstelenül válaszoltak, majd beismerték, hogy ők lopták el a Mikepércsi úti áruház elől a kerékpárt, amit nem sokkal később eladtak.

A 47 éves F. Zoltánt, a 20 éves V. Sándort és a 19 éves B. Istvánt a rendőrök elfogták és bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt előállították a Debreceni Rendőrkapitányságra.  A nyomozók a három helyi férfit gyanúsítottként kihallgatták és bűnügyi őrizetbe vették. A megalapozott gyanú szerint a terheltek 2015. április 25-én és április 28-án is elloptak egy-egy biciklit a Mikepércsi úti áruház kerékpártárolójából.  

A Debreceni Rendőrkapitányság a gyanúsítottak ellen lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatja a nyomozást.  

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

50 helyett

Sebességmérés a XVIII. kerületben.

 

Rongálókat keresünk

Kérjük, segítsenek a kalocsai nyomozóknak megtalálni a fotón látható személyeket!

 

Késsel fenyegetőzött, nincs szabadlábon

Bosszút akart állni egy férfi azért, mert kiküldték egy helyről Gyulán. Kijelentette, hogy elvágja a torkát a viselkedése miatt őt kitessékelő alkalmazottnak. A fenyegetőző letartóztatásban van, a rendőrség vádemelést javasol ellene.

 

Eltűnt Balog Zsolt

A 25 éves férfi megtalálása érdekében a soproni rendőrök az állampolgárok segítségét kérik.