Kábítószert fogyasztottak

2019. 10. 21., h - 08:00
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök három kábítószer-fogyasztóval szemben intézkedtek az elmúlt 24 órában.

Győrben igazoltatták a járőrök egy személygépjármű vezetőjét 2019. október 20-án 10 óra 40 perckor. Az ellenőrzéskor átvizsgálták a 37 éves szamosszegi sofőr ruházatát és a gépkocsiját is, amelynek során az autó jobb első ülése és a középkonzol közötti részről, egy fekete színű vászontasakból kábítószergyanús zöld növényi törmelék került elő. A férfi elismerte a kábítószer fogyasztását, amit - elfogását és a rendőrkapitányságra történt előállítását követően - a vele szemben alkalmazott drogteszt is igazolt.

A csornai járőrök ugyanazon a napon 19 óra 20 perckor szintén közlekedési ellenőrzés keretében igazoltattak egy 33 éves helybéli járművezetőt, aki az intézkedés során zavartan viselkedett, és a rendőrök kérdésére beismerte, hogy kábítószert fogyasztott. A férfit elfogták, a rendőrkapitányságra előállították, ahol vele szemben drog gyorstesztet alkalmaztak, ami pozitív értéket mutatott.

Ezt követően másnap a hajnali órákban egy gyalogosan közlekedő férfit is ellenőriztek Csornán, akinél kábítószergyanús tablettát találtak. A 37 éves helyi férfi elmondta az intézkedőknek, hogy a nála talált anyag feltehetően kábítószer, amelyből fogyasztott is, ezért őt elfogták és a rendőrkapitányságra előállították, ahol a vele szemben alkalmazott drogteszt amfetaminra és metamfetaminra pozitív értéket mutatott.

A nyomozók mindhárom férfit kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Hárman egy ellen

A pécsi rendőrök két 15 és egy 14 éves lányt vettek őrizetbe.

 

Internetes csalás! Ismerd fel!

Vármegyénkben is egyre többen vásárolnak és kínálnak eladásra termékeket az interneten, illetve intézik az ügyeiket online. Sajnos ezzel párhuzamosan az online csalások is elszaporodtak, amelyek egyre változatosabb módszerekkel próbálják meg kicsalni az emberek pénzét.

 

Látta a balesetet?

A győri rendőrök a lakosság segítségét kérik egy közlekedési bűncselekmény körülményeinek tisztázása érdekében.