Kábítószergyanús anyag volt náluk, a rendőrök elfogták őket

2020. 10. 14., sze - 07:48
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Két huszonéves téti fiatalt hallgattak ki a nyomozók kábítószer birtoklásának vétsége miatt.

Tét külterületén igazoltatták a járőrök 2020. október 13-án 15 óra 15 perckor egy személygépkocsi vezetőjét és utasát. A rendőrök az ellenőrzéskor átvizsgálták a 23 és 26 éves fiatalok ruházatát is, ennek során mindkettőjük zsebében kábítószergyanús anyagokat találtak, amiket lefoglaltak. A téti fiatalembereket elfogták, majd a Győri Rendőrkapitányságra történt előállításukat követően velük szemben drogtesztet alkalmaztak, ami mindegyikük esetében pozitív eredményt mutatott. A nyomozók a két férfit kábítószer birtoklásának vétsége miatt gyanúsítottként hallgatták ki.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

„Öt állati szabadság”

Gyermekekkel foglalkozó szakembereknek népszerűsítette a Budapesti Rendőr-főkapitányság az interaktív digitális képregényt és oktatójátékot.

 

Rablás miatt őrizetben

Egy kenderesi férfi az éj leple alatt jutott be áldozata otthonába és vitte el a pénzét. A rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki, kezdeményezték letartóztatását.