Kábítószergyanús anyag a zsebben

2016. 06. 11., szo - 08:25
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A debreceni rendőrök a polgárőrökkel közösen egy férfival szemben intézkedtek, akinek a zsebében kábítószergyanús anyagot találtak.

A rendőrök 2016. június 10-én 19 óra 20 perckor az Őrláng Polgárőr Csoport polgárőreivel közösen Debrecen, Kassai úton járőröztek, amikor a Kurta utcai kereszteződésben megláttak egy gyanúsan viselkedő férfit, akit igazoltattak. A Kertségi Rendőrőrs járőrei átvizsgálták a helyi lakos ruházatát is, amely során a zsebében újságpapírba csomagolt kábítószergyanús anyagot találtak, amit lefoglaltak. A Debreceni Rendőrkapitányságra előállított N. Lászlóval szemben alkalmazott kábítószer gyorsteszt pozitív értéket mutatott. A nyomozók a 22 éves férfit gyanúsítottként kihallgatták, majd szabadon bocsátották. A Debreceni Rendőrkapitányság a gyanúsítottal szemben kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt – szakértő bevonásával – folytatja a nyomozást.  


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Rendőrök a metrón

Ezúttal az M3-as járat vonalát ellenőrizték a fővárosi egyenruhások.