Kábítószer-fogyasztók rendőrkézen

2019. 11. 14., cs - 06:50
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök Győrben fogtak el két fiatalembert.

Közlekedésrendészeti ellenőrzést tartottak a járőrök Győrben 2019. november 13-án. Az intézkedések során 20 óra 15 perckor egy gépkocsi vezetőjét és utasát igazoltatták. A jármű utasa, egy 24 éves péri fiatalember, az ellenőrzéskor láthatóan zavartan viselkedett, ezért átvizsgálták a ruházatát, amelynek során a kabátzsebéből, egy fecskendőben kristályos szerkezetű kábítószergyanús anyag, illetve két alufólia-csomagban kábítószergyanús növényi származék került elő. A férfi a járőrök kérdésére elismerte, hogy a délutáni órákban fogyasztott kábítószert, ezért őt elfogták, a rendőrkapitányságra előállították, ahol a vele szemben alkalmazott drogteszt - amfetaminra, metamfetaminra, és THC-ra - pozitív értéket mutatott.

Néhány órával később, 22 óra körül egy újabb járművezető bukott le, akit a rendőrök Győrben, a Mérföldkő utca és a 83-as számú főút kereszteződésében ellenőriztek. A sofőr az intézkedés során zavartan viselkedett, beszéde lassú volt, a feltett kérdésekre lassan reagált, és a pupillái kitágult állapotban voltak. A 23 éves ménfőcsanaki fiatal a helyszínen elismerte, hogy korábban kábítószert fogyasztott, ezért őt elfogták, majd a rendőrkapitányságra történt előállítását követően vele szemben drogtesztet alkalmaztak, ami az ő esetében is pozitív értéket mutatott.

A győri nyomozók mindkét fiatalt kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Hárman egy ellen

A pécsi rendőrök két 15 és egy 14 éves lányt vettek őrizetbe.

 

Internetes csalás! Ismerd fel!

Vármegyénkben is egyre többen vásárolnak és kínálnak eladásra termékeket az interneten, illetve intézik az ügyeiket online. Sajnos ezzel párhuzamosan az online csalások is elszaporodtak, amelyek egyre változatosabb módszerekkel próbálják meg kicsalni az emberek pénzét.

 

Látta a balesetet?

A győri rendőrök a lakosság segítségét kérik egy közlekedési bűncselekmény körülményeinek tisztázása érdekében.