Kábítószer birtoklása miatt kell felelnie

2019. 06. 29., szo - 08:49
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.

A nyomozás adatai szerint a járőrök 2019. február 24-én 10 óra 50 perckor egy hegyeshalmi lakost igazoltattak Mosonmagyaróvár belterületén, a Hidi János téren. A rendőri ellenőrzéskor a férfi láthatóan idegesen viselkedett, ezért átvizsgálták ruházatát. A kabátjának jobb belső zsebében, egy műanyag zacskóban, zöld növényi származékot, illetve egy üres és egy fehér, kristályos anyaggal töltött fecskendőt találtak, amit az intézkedők lefoglaltak. Az egyenruhások a férfit elfogták és a rendőrkapitányságra előállították, ahol vele szemben drogtesztet alkalmaztak, ami pozitív értéket mutatott. A nyomozók a férfival szemben kábítószer birtoklása vétségének megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást.

A lefoglalt kábítószergyanús anyagok és a gyanúsítottól vett vizeletminta tekintetében kirendelt igazságügyi vegyész és toxikológus szakértő megállapította, hogy a lefoglalt anyagok kábítószernek minősülnek.

A Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és az iratokat a napokban átadta az illetékes járási ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Hárman egy ellen

A pécsi rendőrök két 15 és egy 14 éves lányt vettek őrizetbe.

 

Internetes csalás! Ismerd fel!

Vármegyénkben is egyre többen vásárolnak és kínálnak eladásra termékeket az interneten, illetve intézik az ügyeiket online. Sajnos ezzel párhuzamosan az online csalások is elszaporodtak, amelyek egyre változatosabb módszerekkel próbálják meg kicsalni az emberek pénzét.

 

Látta a balesetet?

A győri rendőrök a lakosság segítségét kérik egy közlekedési bűncselekmény körülményeinek tisztázása érdekében.