Jogosulatlanul parkolt

2016. 06. 02., cs - 07:54
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A debreceni rendőrök nyomozást indítottak egy férfival szemben, aki a gyanú szerint ismerőse mozgáskorlátozott igazolványát használta fel úgy, hogy a jogosult nem tartózkodott a helyszínen.

A rendőrök 2016. június 1-jén 12 óra 51 perckor Debrecenben, a Petőfi téren igazoltattak egy 34 éves férfit, aki a gépkocsijával leparkolt egy fizetős várakozóhelyen. A sofőr a parkoláshoz egyik ismerőse mozgáskorlátozott igazolványát használta annak ellenére, hogy a parkolási engedély tulajdonosa nem volt vele a helyszínen. A rendőrök O. M.-t előállították a Debreceni Rendőrkapitányságra, ahol közokirat-hamisítás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták. A helyi lakos a bűncselekmény elkövetését elismerte. A gyanúsított az eljárás további szakaszában szabadlábon védekezhet.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Rendőrök a metrón

Ezúttal az M3-as járat vonalát ellenőrizték a fővárosi egyenruhások.