Jogosítvány nélkül, forgalomból kivont autóval közlekedett, és drogot fogyasztott

2020. 01. 23., cs - 07:22
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A soproni rendőrök elfogták a férfit, akinél kábítószergyanús anyagokat találtak.

Közlekedésrendészeti ellenőrzés során állítottak meg a járőrök 2020. január 22-én 15 óra 20 perckor Sopron belterületén egy VW Golf típusú személyautót. Az intézkedéskor derült ki, hogy a gépkocsit korábban ideiglenesen kivonták a forgalomból, valamint lejárt a műszakija, és érvényes kötelező felelősségbiztosítást sem kötöttek rá. A sofőr nem rendelkezett vezetői engedéllyel, továbbá az intézkedő rendőröknek elmondta, hogy korábban kábítószert fogyasztott. A ruházata átvizsgálása során alufóliába és műanyag tasakokba csomagolva, különböző kábítószergyanús anyagokat találtak nála az egyenruhások.

A 29 éves soproni lakost -elfogását követően- a helyi rendőrkapitányságra előállították, a vele szemben alkalmazott drogteszt pozitív eredményt mutatott.

A nyomozók a férfit gyanúsítottként hallgatták ki kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Hárman egy ellen

A pécsi rendőrök két 15 és egy 14 éves lányt vettek őrizetbe.

 

Internetes csalás! Ismerd fel!

Vármegyénkben is egyre többen vásárolnak és kínálnak eladásra termékeket az interneten, illetve intézik az ügyeiket online. Sajnos ezzel párhuzamosan az online csalások is elszaporodtak, amelyek egyre változatosabb módszerekkel próbálják meg kicsalni az emberek pénzét.

 

Látta a balesetet?

A győri rendőrök a lakosság segítségét kérik egy közlekedési bűncselekmény körülményeinek tisztázása érdekében.