Játékkonzolt akart lopni, de lebukott

2020. 12. 13., v - 07:10
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Két napon belül kétszer végződött a rendőrségen a műszaki boltok meglátogatása a 21 éves férfi számára.

Egy győri bevásárlóközpont műszaki üzletéből érkezett bejelentés a rendőrségre arról, hogy lopáson értek tetten egy férfit 2020. december 12-én 18 óra körül. A helyszínre érkező járőrök megállapították, hogy a 21 éves bakonyszentlászlói lakos egy játékkonzolt rejtett el ruházatában, majd megpróbált fizetés nélkül távozni a boltból, azonban a biztonsági őrök megállították és felszólították, hogy az ellopott tárgyat vegye elő. Az elkövető a kabátjába rejtett játékkonzolt a földre ejtette, ami megsérült és használhatatlanná vált.

Az egyenruhások a 21 éves férfit elfogták és a Győri Rendőrkapitányságra előállították, ahol már nem először fordult meg, ugyanis 2020. december 10-én 16 óra körül egy másik győri bevásárlóközpont üzletéből próbált meg ellopni egy játékkonzolt két játékkal és egy kontrollerrel együtt, de a biztonsági őrök itt is tetten érték és a rendőrök kiérkezéséig visszatartották őt.

A nyomozók a bakonyszentlászlói lakost üzletszerűen elkövetett lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.   


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

„Öt állati szabadság”

Gyermekekkel foglalkozó szakembereknek népszerűsítette a Budapesti Rendőr-főkapitányság az interaktív digitális képregényt és oktatójátékot.

 

Rablás miatt őrizetben

Egy kenderesi férfi az éj leple alatt jutott be áldozata otthonába és vitte el a pénzét. A rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki, kezdeményezték letartóztatását.