Ittasan vezettek, büntetőeljárás indult ellenük

2020. 11. 27., p - 07:13
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 órában négy olyan járművezetővel szemben intézkedtek a rendőrök Győr-Moson-Sopron megyében, akik ellenőrzésénél pozitív értéket mutatott az alkoholteszter.

Mosonmagyaróváron, a Kossuth Lajos utcában intézkedtek a rendőrök egy személygépjármű vezetőjével szemben 2020. november 26-án 5 órakor, majd az Újhelyi Imre utcában 6 óra 43 perckor. Ugyanezen napon, 10 óra 20 perckor, a Kolbai Károly utcában állítottak meg egy gépkocsit. A járművezetők ellenőrzése során a rendőrök alkoholtesztert is alkalmaztak, ami mindhárom sofőr esetében pozitív értéket mutatott, ezért őket további mintavételre előállították a rendőrkapitányságra.

A mosonmagyaróvári járőrök 2020. november 27-én 0 óra 25 perckor intézkedtek egy személygépkocsi vezetőjével szemben, aki járművével Hédervár felől, Ásványráró irányába közlekedett. A 32 éves sofőr ellenőrzése során az alkoholteszter szintén pozitív értéket mutatott, ezért további mintavétel céljából őt is a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányságra állították elő.

A négy sofőrrel szemben a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság ittas járművezetés vétségének gyanúja miatt indított büntetőeljárást.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a járművezetők figyelmét arra, hogy már kismértékű alkoholfogyasztást követően is az alábbi veszélyhelyzetek léphetnek fel a vezetés során:

  • Aki alkohol fogyasztását követően vezet, annak szűkül a látótere, így nehezebben veszi észre a fontos ingereket. A látás megromlása általában nem tudatosul, ezért különösen veszélyes. Az ittas járművezető azt hiszi, hogy a látása tökéletes, és ennek megfelelően vezet.
  • A mozgásai pontatlanabbá válnak. Vezetés közben nagy szükség van a mozgások pontos irányítására, a kéz- és lábmozgások összerendezésére. Alkohol hatása alatt a gépkocsik vezetői nem érzékelik időben a jármű kismértékű oldalirányú kitéréseit, a megfelelő kormánykorrekciót késve hajtják végre, ennek következtében a járművet nem tudják egyenesen tartani az úton.
  • Alkohol hatására a döntési idő meghosszabbodik, a hibás döntések száma növekszik. Csökken a felelősségérzet és az önkontroll.

…hogy mindenki hazaérjen!

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

„Öt állati szabadság”

Gyermekekkel foglalkozó szakembereknek népszerűsítette a Budapesti Rendőr-főkapitányság az interaktív digitális képregényt és oktatójátékot.