Ittasan vezettek

2019. 06. 22., szo - 09:07
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Nógrád megyei rendőrök két férfi ellen folyamatban lévő eljárás vizsgálati szakaszát lezárták.

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya ittas állapotban elkövetett járművezetés vétség megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást egy 32 éves etesi és egy 29 éves szandaváraljai lakos ellen.

A megalapozott gyanú szerint a 32 éves sofőr 2019. május 17-én 20 óra 45 perc körüli időben Etesen, a Rákóczi út és Jókai út kereszteződésében közlekedett az általa vezetett tehergépkocsival, amikor a rendőrök megállították és vele szemben alkoholtesztert alkalmaztak. Az ittasság ellenőrzésekor az alkoholszonda pozitív értéket mutatott, ezért a rendőrök a férfit mintavétel céljából előállították és vezetői engedélyét elvették. A gépjármű vezetőjét a hatóság tagjai gyanúsítottként hallgatták ki, aki ennek során a bűncselekmény elkövetését elismerte.

A rendőrök 2019. május 11-én 4 óra 25 perckor Balassagyarmaton, a Hunyadi utcában állították meg a személygépkocsival közlekedő 29 éves szandaváraljai lakost. A hatóság tagjai az ellenőrzéskor alkoholszondát alkalmaztak a férfival szemben, amely pozitív értéke mutatott, ezért a járművezetőt előállították a rendőrkapitányságra, majd gyanúsítottként kihallgatták.

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának munkatársai a két férfival szemben az eljárás vizsgálati szakaszát a napokban lezárták és az ügy iratait az illetékes ügyészségnek megküldték.

 

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

„Öt állati szabadság”

Gyermekekkel foglalkozó szakembereknek népszerűsítette a Budapesti Rendőr-főkapitányság az interaktív digitális képregényt és oktatójátékot.