Ittasan vezetett, sőt még jogosítványa sem volt

2023. 01. 10., k - 08:41
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra rendőri intézkedései Veszprém vármegyében.

A Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában a rendőrök négy személyi sérüléssel járó és három anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek. A szolgálatot ellátó állomány egy főt vett őrizetbe és hét személyt fogott el, közülük hármat az ellenük kiadott körözések alapján. Három embert állítottak elő, köztük kettőt ittas járművezetés gyanúja miatt.

Ugod belterületén igazoltattak a rendőrök 2023. január 9-én 17 óra körül egy személygépkocsival közlekedő 50 éves helyi lakost. Az intézkedés során a sofőrnél felmerült az ittasság gyanúja, melyet a vele szemben végzett alkoholszondás vizsgálat alátámasztott. A járőrök megállapították továbbá azt is, hogy a férfi egyáltalán nem rendelkezik vezetői engedéllyel. Ezután további mintavételre előállították őt a Pápai Rendőrkapitányságra, majd az engedély nélküli vezetés miatt szabálysértési őrizetbe vették, és ittas járművezetés gyanúja miatt büntetőeljárást kezdeményeztek vele szemben.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tóból mentés

A Gárdonyi Rendőrkapitányság munkatársai két SUP-ost segítettek ki szorult helyzetükből.

 

Halálos baleset az M3-as autópályán

Három személy veszítette életét az M3-as autópálya 133. kilométerszelvényében Mezőkövesd és Mezőkeresztes között Budapest irányában.

 

Darázs okozott bajt

A rendőröknek jelezte egy kerékpáros, hogy rosszul van. A keszthelyi járőrpáros pedig gyors helyzetértékelést követően intézkedett.