Ittasan vezetett

2022. 09. 18., v - 08:47
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Zalaegerszegi Rendőrkapitányság munkatársai befejezték az ügy vizsgálatát.

Az egyenruhások 2022. augusztus 27-én 22 óra 55 perc körül Egerváron, a József Attila utcában ellenőriztek egy 38 éves helyi férfit, aki egy személyautóval közlekedett.

A rendőri intézkedés során a gépjármű vezetőjével szemben alkoholszondát alkalmaztak, mely pozitív értéket mutatott. A sofőrt további mintavétel céljából az illetékes rendőrkapitányságra előállították, majd járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták.

A nyomozás vizsgálati szakaszában a Zalaegerszegi Rendőrkapitányság munkatársai a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték és az iratokat átadták az ügyészségnek.

Felhívjuk a figyelmet, hogy az ittas vezetés kiemelt baleseti kockázati tényező. Fontos hangsúlyozni, hogy a kialakult tévhitekkel ellentétben már egy pohár szeszes ital elfogyasztása is számít; az alkohol kis mennyiségben is olyan élettani hatásokat válthat ki, amelyek a biztonságos közlekedéssel nem egyeztethetők össze.

Aki alkoholfogyasztást követően volán mögé ül nemcsak saját, hanem mások életét, testi épségét is veszélyezteti!

…hogy mindenki hazaérjen!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Eltiltották. Vezetett. Őrizetbe vették

Elfogását követően 24 órán belül bíróság elé állhat azt a kecskeméti fiatal, akinek két eltiltása volt érvényben, ám ez sem tartotta vissza attól, hogy autó volánja mögé üljön.

 

Eltűnt Balog Márton!

A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy hejőpapi fiatalember megtalálásához.