Ittasan ütközött, majd elhajtott

2019. 01. 06., v - 08:44
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Veszprémi Rendőrkapitányság befejezte az 55 éves férfival szemben folytatott vizsgálatot.

Az eljárás adatai alapján a veszprémi sofőr 2018. június 17-én délután személygépkocsival közlekedett Veszprémben a Jutasi úton, az Eötvös utca felől a Petőfi Sándor utca irányába. Haladása során nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító autóbusz hátsó részének. Az ütközés után a személyautó vezetője a helyszínről adatai hátrahagyása nélkül távozott. A baleset következtében személyi sérülés nem történt.

ittas vezető

A kiérkező járőrök rövid időn belül azonosították a feltételezett elkövetőt, akit lakásán igazoltattak. Ennek során a gépjárművezetővel szemben alkalmazott alkoholszonda pozitív értéket mutatott, ezért őt további mintavétel céljából előállították a helyi kapitányságra. A veszprémi lakost gyanúsítottként hallgatták ki.

Az 55 éves férfival szemben ittas állapotban elkövetett járművezetés vétség megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozás vizsgálati szakaszában a Veszprémi Rendőrkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és az ügyben keletkezett iratokat átadta az illetékes ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Másik megyéből került elő

Kecskemétről Békésszentandrásig hajtott lopott autóval az a férfi, akinek mostanra közel egy tucat bűncselekmény miatt kell felelnie.