Ittasan ültek volán mögé, most bíróság elé állnak

2014. 05. 20., k - 15:33
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Két esetben is pozitív értéket mutatott az alkoholszonda Debrecenben. A rendőrök a sofőrökkel szemben gyorsított eljárásban fejezték be a nyomozást.

A nyomozás adatai szerint 2014. március 14-én 9 óra 45 perc körüli időben, Debrecenben, a Házgyár utcán a Pósa utca felől az Ipartelep utca irányába közlekedett gépjárművével egy férfi, amikor áttért a bal oldali forgalmi sávba, ahol összeütközött egy szabályosan közlekedő személygépkocsival. A balesetet követően a helyszínre érkező rendőrök a 43 éves sofőrrel szemben alkoholszondát alkalmaztak, amely pozitív értéket mutatott, ezért a helyi lakost további mintavétel céljából előállították a rendőrkapitányságra, vezetői engedélyét pedig bevonták. A nyomozóknak V. Zoltán gyanúsítotti kihallgatásán elismerte a bűncselekmény elkövetését, melyet a későbbi szakértői vizsgálat alátámasztott.

A Debreceni Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya a terhelttel szemben járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást 2014. május 16-án befejezte és a nyomozás iratait – bíróság elé állítási javaslattal – megküldte az illetékes járási ügyészségnek.

 

 

Bíróság elé állítási javaslattal zárult a napokban az a büntetőügy is, amelyet szintén a debreceni rendőrök folytattak egy olasz állampolgárral szemben járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.

A járőrök 2014. március 17-én 1 óra körüli időben, Debrecenben, a Böszörményi úton igazoltatták az egyik arra közlekedő személyautó sofőrjét. A 31 éves járművezetővel szemben alkalmazott alkoholszonda pozitív értéket jelzett, ezért őt az egyenruhások további mintavételre előállították a városi rendőrkapitányságra. A rendőrök az olasz férfi vezetői engedélyét bevonták, majd gyanúsítottként kihallgatták, mely során elismerte a bűncselekmény elkövetését. A nyomozóhatóság az ügy iratait a napokban szintén továbbította az illetékes járási ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Felismeri?

A hajdúhadházi rendőrök a lakosság segítségét kérik egy férfi azonosításához.