Ittasan okozott balesetet, a rendőrök eljárást indítottak ellene

2022. 10. 17., h - 06:30
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra rendőri intézkedései Veszprém megyében.

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában a rendőrök négy személyi sérüléssel járó és hét anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek. A szolgálatot ellátó állomány öt főt állított elő, köztük két személyt ittas járművezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést két esetben hajtottak végre.

Egy 43 éves nagyalásonyi lakos 2022. október 16-án 19 óra körül Nemesszalók belterületén közlekedett autójával. Haladása során egy jobbra ívelő kanyarban áttért a menetiránya szerinti bal oldali forgalmi sávba, majd az úttest bal szélén szabályosan várakozó személygépkocsinak ütközött. A balesetben személyi sérülés nem történt. A helyszínre érkező rendőrök igazoltatták a sofőrt, majd alkoholszondás vizsgálatot végeztek vele szemben, mely pozitív eredménnyel zárult. Az egyenruhások ezt követően további mintavételre előállították a férfit, és ellene ittas járművezetés gyanúja miatt büntetőeljárást kezdeményeztek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Eltűnt Balog Márton!

A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy hejőpapi fiatalember megtalálásához.

 

Édesanyját zsarolta

A pápai nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki a 30 éves helyi férfit.

 

Keressük Burai Ritát

A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy mezőkövesdi nő megtalálásához.

 

Koponyaalapi törés lett a baráti „bunyózás” vége

Kis híján az életébe került egy tótkomlósi férfinak egy viccelődésből indult verekedés tavaly nyáron Gyulán. Ivócimborája ugyanis addig rugdosta a fejét, hogy végül rohammentő szállította őt kórházba. A Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság az egyesített ügyek vizsgálatát a napokban fejezte be.