Ittasan okozott balesetet, a rendőrök előállították

2022. 09. 04., v - 06:54
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra rendőri intézkedései Veszprém megyében.

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában a rendőrök öt személyi sérüléssel járó és egy anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek. A szolgálatot ellátó állomány egy főt vett őrizetbe és három személyt fogott el, közülük kettőt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. Öt embert állítottak elő, köztük kettőt ittas járművezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést négy esetben hajtottak végre.

Egy 64 éves tapolcai lakos 2022. szeptember 3-ára virradó éjszaka a 77-es számú főúton közlekedett autójával, Monostorapáti felől tartott Tapolca irányába. Haladása során áttért a menetiránya szerinti bal oldali forgalmi sávba, ahol összeütközött a vele szemből érkező személygépkocsival. A 64 éves sofőrnél felmerült az ittasság gyanúja, melyet a vele szemben végzett alkoholszondás vizsgálat alá is támasztott. A járőrök a férfit további mintavétel céljából előállították, és ellene ittas járművezetés gyanúja miatt büntetőeljárást kezdeményeztek.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Eltiltották. Vezetett. Őrizetbe vették

Elfogását követően 24 órán belül bíróság elé állhat azt a kecskeméti fiatal, akinek két eltiltása volt érvényben, ám ez sem tartotta vissza attól, hogy autó volánja mögé üljön.

 

Eltűnt Balog Márton!

A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy hejőpapi fiatalember megtalálásához.