Ittasan kerítésnek hajtott egy férfi Balatonfüreden

2021. 08. 30., h - 06:55
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra eseményei Veszprém megyéből.

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában a rendőrök hét anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek. A szolgálatot ellátó állomány kilenc főt fogott el, és öt embert állított elő. Biztonsági intézkedést nyolc esetben hajtottak végre.

Egy 32 éves helyi lakos személygépkocsival közlekedett 2021. augusztus 29-én 2 óra 30 perckor Balatonfüreden, az Arad utcában, majd onnan balra kanyarodott a Séta utca irányába. A manőver során a férfi az autójával egy ingatlan kerítésének ütközött. A baleset következtében anyagi kár keletkezett, személyi sérülés nem történt. A kiérkező rendőrök intézkedés alá vonták a fiatalembert, akinél felmerült a gyanú, hogy a vezetés megkezdése előtt alkoholt fogyasztott. Ezt a vele szemben alkalmazott alkoholszondás vizsgálat alátámasztotta, ezért őt további mintavétel céljából a rendőrök előállították. Ellene járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének gyanúja miatt büntetőeljárást kezdeményeztek a Balatonfüredi Rendőrkapitányságon.

A fenti eseten túl további kilenc sofőrrel szemben intézkedtek a Veszprém megyei rendőrök ittas járművezetés gyanúja miatt.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Életmentés a rakparton

Megállt a szíve egy idős nőnek a budapesti alsó rakparton kedden délelőtt. Az ünnepi rendezvények biztosításában részt vevő rendőrök azonnal megkezdték az újraélesztését, amit a perceken belül a helyszínre érő mentők folytattak. Az asszonyt stabil állapotban vitték kórházba.