Ittasan a volán mögött

2022. 10. 03., h - 07:16
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya lezárta az ügy vizsgálatát az ellen az 53 éves sofőr ellen, aki ittasan Ságújfalu belterületén ütközött neki egy út szélén parkoló járműnek.

A rendőrségre 2022. augusztus 6-án 21 óra 9 perckor tett bejelentést a személygépjármű tulajdonosa, miszerint az egyenes útszakaszon az úttesttel párhuzamosan parkoló járművének ismeretlen személy nekiütközött, majd a helyszínről megállás nélkül távozott. A kiérkező rendőrök az adatgyűjtést követően rövid időn belül azonosították és elfogták a baleset feltételezett okozóját, az 53 éves szalmatercsi lakost. A férfival szemben folytatott intézkedés során felmerült a gyanú, hogy elindulás előtt szeszes italt fogyasztott, amit a vele szemben alkalmazott alkoholteszter pozitív értéke is igazolt, ezért őt további mintavétel céljából előállították. Az ütközés következtében személyi sérülés nem történt, mindkét gépjárműben anyagi kár keletkezett. A szalmatercsi lakossal szemben büntetőeljárás indult járművezetés ittas állapotban vétség megalapozott gyanúja miatt.

A szükséges eljárási cselekményeket a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya elvégezte és a keletkezett iratokat a Salgótarjáni Járási Ügyészségnek megküldte.

Felhívjuk a figyelmet, hogy az ittas járművezetés potenciális balesetveszélyt hordoz magában! Soha ne üljön ittasan a volán mögé! Már egy pohár szeszes ital elfogyasztása is számít; az alkohol kis mennyiségben is olyan élettani hatásokat válthat ki, amelyek a biztonságos közlekedéssel nem egyeztethetők össze.

…hogy mindenki hazaérjen!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Eltiltották. Vezetett. Őrizetbe vették

Elfogását követően 24 órán belül bíróság elé állhat azt a kecskeméti fiatal, akinek két eltiltása volt érvényben, ám ez sem tartotta vissza attól, hogy autó volánja mögé üljön.

 

Őrizetben

A körzeti megbízottak Tiszaburán igazoltattak egy férfit, aki nem tudott elszámolni a nála talált értékekkel. Kiderült, egy abádszalóki lopásból származnak a tárgyak.

 

Eltűnt Balog Márton!

A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy hejőpapi fiatalember megtalálásához.