Ittas járművezetőt fogtak
Az elmúlt 24 óra rendőri intézkedései Veszprém megyében.
A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén a rendőrök az elmúlt 24 órában három személyi sérüléssel járó és három anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek. A szolgálatot ellátó állomány három főt fogott el, valamennyiüket bűncselekmény elkövetésén érték tetten. Négy személyt állítottak elő, mindannyiukat ittas járművezetés miatt. Biztonsági intézkedést négy esetben foganatosítottak.
A járőrök 2018. május 6-án 9 óra körül Devecser belterületén igazoltattak egy személygépkocsival közlekedő érdi lakost. Az intézkedés során a 47 éves sofőrrel szemben alkalmazott alkoholszonda pozitív értéket mutatott. A rendőrök a férfit további mintavétel céljából előállították a Devecseri Rendőrőrsre, ellene büntetőeljárás indult.