Ittas járművezetők

2014. 06. 26., cs - 16:04
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Debreceni Rendőrkapitányság bíróság elé állítást javasol két ittas sofőrrel szemben.

A rendőrök 2014. május 14-én 2 óra 20 perc körüli időben, Debrecenben a Derék utcán észrevettek egy gépkocsit, amelynek sofőrje vezetés közben kézben tartva mobiltelefont használt. Az egyenruhások megállították a gépkocsit és intézkedés alá vonták a járművezetőt, akivel szemben alkoholszondát alkalmaztak, amely pozitív értéket mutatott. A járőrök a helyi lakost további mintavétel céljából előállították a Debreceni Rendőrkapitányságra, vezetői engedélyét pedig bevonták. A rendőrök a 31 éves B. Zsoltot gyanúsítottként kihallgatták, mely során beismerő vallomást tett. A nyomozóhatóság a büntetőeljárás során szakértőt rendeltek ki, valamint az elkövetett szabálysértés miatt feljelentést tettek a sofőr ellen. A Debreceni Rendőrkapitányság a terhelttel szemben járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást befejezte és az ügy iratait 2014. június 26-án bíróság elé állítási javaslattal megküldte az illetékes járási ügyészségnek.

 

A körzeti megbízottak 2014. május 4-én 0 óra 30 perc körüli időben, Debrecenben a Mester utcán járőröztek, amikor észrevettek egy személygépkocsit, amelynek úttartása bizonytalan volt. A rendőrök megállították a gépkocsit és igazoltatták a sofőrt, akivel szemben alkoholszondát alkalmaztak. Mivel a szonda pozitív értéke mutatott az egyenruhások a helyi lakost elfogták és további mintavétel céljából előállították a Debreceni Rendőrkapitányságra, valamint vezetői engedélyét bevonták. A rendőrök a 46 éves É. Sándort gyanúsítottként kihallgatták és szakértőt rendeltek ki. A Debreceni Rendőrkapitányság a terhelttel szemben befejezte a nyomozást a járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárásban és a keletkezett iratokat a napokban bíróság elé állítási javaslattal megküldte az illetékes járási ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Felismeri?

A hajdúhadházi rendőrök a lakosság segítségét kérik egy férfi azonosításához.

 

Fokozott ellenőrzés

A Keszthelyi Rendőrkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést rendelt el 2024. szeptember 13-án 00 órától 2024. szeptember 15-én 24 óráig.