Italokat, hangfalakat és erősítőt loptak

2016. 02. 17., sze - 10:00
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A pocsaji rendőrök elfogták és őrizetbe vették azt a három férfit, akik a megalapozott gyanú szerint betörtek egy helyi presszóba.

A rendőrök 2016. február 16-án Pocsajon adatgyűjtést végeztek, amely során olyan információ jutott a tudomásukra, hogy ismeretlenek betörtek egy helyi vendéglátóhelyre, ahonnan eltulajdonítottak több üveg alkoholt, dobozos söröket, energiaitalokat és chipseket. A Pocsaji Rendőrőrs munkatársai aznap 10 óra körüli időben azonosították és a településen elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható helyi lakosokat, akiket a Derecskei Rendőrőrsre előállítottak. A nyomozók a 19 éves L. Jánost, a 22 éves R. Zoltánt és a 42 éves R. Zoltánt gyanúsítottként kihallgatták és bűnügyi őrizetbe vették. A megalapozott gyanú szerint a három férfi a presszóból nemcsak italokat lopott le, hanem egy erősítőt és két hangfalat is. A gyanúsítottak a bűncselekmény elkövetését elismerték. A pocsaji lakosoknál tartott házkutatás során a rendőrök az eltulajdonított italok nagy részét, valamint az erősítőt és a hangfalakat megtalálták, lefoglalták, valamint a bűncselekményről értesítették a vendéglátóhely tulajdonosát, aki addig nem is tudta, hogy betörtek üzletébe.

A Berettyóújfalui Rendőrkapitányság Derecskei Rendőrőrs a három férfival szemben lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatja a nyomozást.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Rendőrkézen a körözött

Több elfogatóparancs volt érvényben az ellen a mindszenti férfi ellen, akit a szegedi rendőrök fogtak el.

 

Autóból az ágyneműtartóba

A baleset helyszínétől néhány utcányit menekült az a férfi, akit a budapesti rendőrök másfél órán belül elfogtak a VIII. kerületben.

 

Tényleg gyorsabban odaérsz?

A gyorshajtás még mindig a fő baleseti okok egyike, és a statisztikák adatai alapján szinte időt sem spórolhatunk vele! A Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti szakemberei kiemelt figyelmet fordítanak a sebességtúllépés veszélyeire.

 

Eltűnt Kolompár Kitti

A Tapolcai Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri a 15 éves vigántpetendi lány eltűnése ügyében.

 

Megbánta

Kihallgatták a járókeretes férfit hátba rúgó fiatalt.

 

Szintet léptek

A gyanú szerint környékbeli kábítószer-kereskedőket látott el áruval az a bajai férfi, akit a Hírös kommandósok otthonában fogtak el