Ismerőse házába tört be

2019. 09. 22., v - 06:44
Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Befejezték a vizsgálatot a rendőrök annak a férfinak az ügyében, aki ismerőse házából több százezer forintot lopott el Siklóson.

A Siklósi Rendőrkapitányság lopás miatt nyomozott egy 25 éves helyi férfi ellen, aki 2019. szeptember 9-én felfeszítette egy siklósi ház bejárati ajtaját, majd bement, és egy szekrényből 350.000 forintot tulajdonított el. A nyomozók beazonosították a tolvajt, majd másnap elfogták és kihallgatták gyanúsítottként, melynek során a bűncselekmény elkövetését elismerte.

A rendőrség az ügy vizsgálatát befejezte, és az iratokat a napokban átadta az ügyészségnek.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.