Interneten hirdetett

2016. 02. 04., cs - 15:15
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A nyíradonyi nyomozók vádemelési javaslattal fejezték be a nyomozást az ellen a budapesti férfi ellen, aki a megalapozott gyanú szerint olyan termékeket adott el, amelyekkel nem rendelkezett.

Egy nő tett feljelentést a Hajdúhadházi Rendőrkapitányságon 2015. augusztus 10-én, mivel 2015. márciusban egy internetes hirdetési oldalon fesztiváljegyeket vásárolt, amelyeknek árát átutalta a hirdető által megadott bankszámlaszámra, azonban a jegyeket nem kapta meg, illetve az eladó férfival az esetet követően nem tudta felvenni a kapcsolatot. A rendőrök a feljelentést követően tanúkat hallgattak ki, valamint adatgyűjtést végeztek, aminek eredményeként azonosították a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható budapesti lakost, akit a járőrök a Budapesti Rendőr-főkapitányság VIII. kerületi Rendőrkapitányságra előállítottak, ahol a nyíradonyi nyomozók gyanúsítottként kihallgattak.

A nyomozás adatai szerint Sz. József 2015. március és augusztus között további 16 esetben különböző műszaki cikkeket hirdetett interneten, amelyeket a vevők kifizettek, azonban ő ezekkel nem rendelkezett, így a termékeket egyik esetben sem küldte meg a sértetteknek.

A Hajdúhadházi Rendőrkapitányság Nyíradonyi Rendőrőrs a 35 éves férfi ellen az üzletszerűen elkövetett csalás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást a napokban befejezte és vádemelési javaslattal megküldte az illetékes járási ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Rendőrkézen a körözött

Több elfogatóparancs volt érvényben az ellen a mindszenti férfi ellen, akit a szegedi rendőrök fogtak el.

 

Autóból az ágyneműtartóba

A baleset helyszínétől néhány utcányit menekült az a férfi, akit a budapesti rendőrök másfél órán belül elfogtak a VIII. kerületben.

 

Tényleg gyorsabban odaérsz?

A gyorshajtás még mindig a fő baleseti okok egyike, és a statisztikák adatai alapján szinte időt sem spórolhatunk vele! A Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti szakemberei kiemelt figyelmet fordítanak a sebességtúllépés veszélyeire.

 

Eltűnt Kolompár Kitti

A Tapolcai Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri a 15 éves vigántpetendi lány eltűnése ügyében.

 

Megbánta

Kihallgatták a járókeretes férfit hátba rúgó fiatalt.