Hulladék közé rejtették

2015. 12. 16., sze - 13:20
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A hajdúszoboszlói rendőrök bíróság elé állítási javaslattal fejezték be a nyomozást azzal a 29 éves nővel és 48 éves férfival szemben, akik a megalapozott gyanú szerint egy helyi üzemből műanyag termékeket tulajdonítottak el.

A nyomozás adatai szerint N. Renáta 2015. november 18-án 4 óra 30 perc körüli időben egy ebesi üzemben nagyobb mennyiségű műanyag terméket csomagolt össze és fóliázott le, amelyek tetejére papírhulladékot helyezett. A nő a műanyagokat kivitte az üzem udvarára, ahol azokat társa, N. Sándor felpakolta egy gépkocsira annak érdekében, hogy azt eltulajdonítsa. Az üzem egyik alkalmazottja ellenőrizte a gépkocsit és annak rakterében megtalálta az ellopott termékeket. A biztonsági őr az esetről bejelentést tett a rendőrség ügyeletére. A rendőrök a helyszínre mentek, ahol a 29 éves nőt és a 48 éves férfit elfogták és bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt előállították a Hajdúszoboszlói Rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki őket. A terheltek a bűncselekmény elkövetését elismerték. A nyomozók az N. Sándornál tartott házkutatás során korábban eltulajdonított műanyag termékeket találtak, amelyeket lefoglaltak. A megalapozott gyanú szerint a gyanúsítottak 2015 nyarától több alkalommal tulajdonítottak el ilyen termékeket munkahelyükről.

A Hajdúszoboszlói Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a helyi lakosokkal szemben lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást a napokban befejezte és a keletkezett iratokat bíróság elé állítási javaslattal megküldte az illetékes járási ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Rendőrkézen a körözött

Több elfogatóparancs volt érvényben az ellen a mindszenti férfi ellen, akit a szegedi rendőrök fogtak el.

 

Autóból az ágyneműtartóba

A baleset helyszínétől néhány utcányit menekült az a férfi, akit a budapesti rendőrök másfél órán belül elfogtak a VIII. kerületben.