Hírek Zala megyéből
Az elmúlt 24 óra intézkedései számokban.
A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában egy súlyos sérüléssel és két anyagi kárral végződő közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés.
Egy férfi közlekedett személyautóval 2018. június 15-én 17 óra 20 perc körül Vaspörben, a Vörösmarty utcában, amikor eddig tisztázatlan körülmények miatt elveszítette uralmát a jármű felett, majd a járdára sodródott, ahol elütött egy gyalogost. A balesetben a gyalogos súlyos sérülést szenvedett.
A szolgálatban lévő állomány öt személyt fogott el, közülük hármat bűncselekmény elkövetésén értek tetten, egyet pedig az ellene érvényben lévő körözés alapján. A zalai járőrök két főt állítottak elő.
Az alkoholszonda egy esetben jelzett pozitív értéket a járművezetőknél Zala megyében.