Hírek Zala megyéből
Az elmúlt 24 óra intézkedései számokban.
A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában három anyagi kárral végződő közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés.
A szolgálatban lévő állomány hat személyt fogott el, közülük hármat bűncselekmény elkövetésén értek tetten, egyet pedig az ellene érvényben lévő körözés alapján. A zalai járőrök két főt állítottak elő, egyet bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést négy esetben foganatosítottak.
Az alkoholszonda négy esetben jelzett pozitív értéket a járművezetőknél Zala megyében.