Hírek Zala megyéből
Az elmúlt 24 óra intézkedései számokban.
A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában három anyagi kárral végződő közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés.
A szolgálatban lévő állomány négy személyt fogott el, közülük kettőt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, egyet pedig az ellene érvényben lévő körözés alapján. A zalai járőrök hét főt állítottak elő, mindegyiküket bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést két esetben foganatosítottak.