Hírek Zala megyéből

2021. 05. 17., h - 06:23
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Három nap rendőrségi eseményei.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 72 órában tizenegy közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök. A balesetek közül egy súlyos sérüléssel, kettő könnyű sérüléssel, további nyolc anyagi kárral végződött. Az egyenruhások kiemelt közlekedési szabálysértés elkövetése miatt 34 szabálysértési feljelentést tettek.

Óhíd felől Gógánfa irányába közlekedett egy 71 éves kutasi férfi teherautójával 2021. május 16-án 14 óra 38 perckor, amikor a 7328-as út kereszteződéséhez érve figyelmen kívül hagyta az „Állj! Elsőbbségadás kötelező”  jelzőtábla utasítását, behajtott a kereszteződésbe, és összeütközött egy személyautóval. Az ütközés után a teherautó az útpadkán, az autó a vízelvezető árokba csapódva állt meg. A baleset során a két járműben utazók közül három személy könnyű sérülést szenvedett. Az illetékes rendőrkapitányság vizsgálja a baleset körülményeit.

A szolgálatban lévő állomány tizenkét személyt fogott el, közülük tizet bűncselekmény elkövetésén értek tetten, egyet az ellene kiadott körözés alapján. A zalai járőrök tizennégy főt állítottak elő, közülük ötöt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés hét esetben történt.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Emberölés

Egy 66 éves férfit őrizetbe vettek a Pest vármegyei nyomozók.

 

Jogesettár

Őrizetben a férfi, aki a zuglói rendőrök gyanúja szerint lopott autóval, ittasan okozott baleset a főváros XIV. kerületében, majd menekülése közben egy kerékpárt is megpróbált ellopni.