Hírek Zala megyéből

2019. 09. 25., sze - 06:37
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 órában történt.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában egy könnyű sérüléssel és négy anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.

A 7410-es számú úton közlekedett személygépkocsival Zalaegerszeg irányába egy 23 éves tófeji férfi 2019. szeptember 24-én 6 órakor, amikor a vele azonos irányba haladó 57 éves bocföldei férfi által hajtott kerékpár előzésekor a járművének jobb külső visszapillantó tükrével nekiütközött a kerékpáros kezének, aki elesett. A balesetben a biciklis könnyű sérülést szenvedett.

A szolgálatban lévő állomány két személyt fogott el, egyiküket az ellene kiadott körözés alapján. A zalai járőrök öt főt állítottak elő, közülük hármat bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést négy esetben foganatosítottak.

Az alkoholszonda egy esetben jelzett pozitív értéket az ellenőrzött járművezetőknél Zala megyében.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.