Hírek Zala megyéből

2019. 09. 01., v - 08:49
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 órában történt.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában egy könnyű sérüléssel és hét anyagi kárral végződött közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.

A szolgálatban lévő állomány három személyt fogott el, mindegyiküket bűncselekmény elkövetésén értek tetten. A zalai járőrök négy főt állítottak elő, közülük hármat bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt.  Biztonsági intézkedést egy esetben foganatosítottak.

Az alkoholszonda négy esetben jelzett pozitív értéket az ellenőrzött járművezetőknél 2019. augusztus 31-én.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.

 

Pénteki fogás

Olasz hatóságok által körözött kisteherautót szűrtek ki a forgalomból a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

Eltűnt Kiss Magdolna

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik az 70 éves nő eltűnése kapcsán.