Hírek Veszprém megyéből

2022. 08. 24., sze - 07:27
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra rendőri intézkedései.

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában a rendőrök egy halálos kimenetelű, egy személyi sérüléssel járó és hét anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek. A szolgálatot ellátó állomány öt főt fogott el, elő, köztük két embert az ellenük kiadott körözés alapján. Három személyt állítottak elő, közülük egyet ittas járművezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést két esetben hajtottak végre.

A járőrök 2022. augusztus 23-án délelőtt Pápán igazoltattak egy személygépkocsival közlekedő 31 éves helyi lakost. Az intézkedés során megállapították, hogy sofőr egyáltalán nem rendelkezik vezetői engedéllyel. A járőrök a férfit ezután előállították, majd engedély nélküli vezetés szabálysértés elkövetése miatt őrizetbe vették, és a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság fogdájába szállították.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Eltiltották. Vezetett. Őrizetbe vették

Elfogását követően 24 órán belül bíróság elé állhat azt a kecskeméti fiatal, akinek két eltiltása volt érvényben, ám ez sem tartotta vissza attól, hogy autó volánja mögé üljön.

 

Eltűnt Balog Márton!

A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy hejőpapi fiatalember megtalálásához.