Hírek Veszprém megyéből
Az elmúlt 24 óra rendőri intézkedései.
A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában a rendőrök hat sérüléssel járó és négy anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek. A szolgálatot ellátó állomány hét személyt fogott el, valamennyiüket bűncselekmény elkövetésén érték tetten. Tizenhárom főt állítottak elő, köztük négy embert bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést három esetben hajtottak végre.
A járőrök 2019. augusztus 24-ére virradó éjszaka Alsóőrs belterületén igazoltattak egy motorkerékpárral közlekedő 34 éves budapesti lakost. Az intézkedés során a sofőrrel szemben alkalmazott alkoholszonda pozitív értéket mutatott. A járőrök a férfit további mintavétel céljából előállították a Balatonfüredi Rendőrkapitányságra, és ellene ittas járművezetés miatt büntetőfeljelentést kezdeményeztek.
A fenti eseten túl, a Veszprém megyei rendőrök ittas járművezetés miatt további négy személy ellen büntetőfeljelentést tettek, öt sofőrrel szemben pedig a mért értéknek megfelelően közigazgatási eljárást indítottak.