Hírek Veszprém megyéből

2019. 01. 28., h - 06:15
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra rendőri intézkedései.

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén a rendőrök az elmúlt 24 órában két személyi sérüléssel járó és egy anyagi káros közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek. A szolgálatot ellátó állomány öt személyt fogott el bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Négy embert állítottak elő, köztük hármat ittas járművezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést három esetben foganatosítottak.

A járőrök 2019. január 27-én 9 óra 20 perc körül Balatonfüred belterületén igazoltattak egy személygépkocsival közlekedő soproni lakost. A rendőri intézkedés során a férfival szemben alkalmazott alkoholszondás vizsgálat pozitív értékkel zárult, ezért a sofőrt további mintavétel céljából a járőrök előállították a Balatonfüredi Rendőrkapitányságra. A mért értéknek megfelelően vele szemben közigazgatási bírságot szabtak ki a rendőrök.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tóból mentés

A Gárdonyi Rendőrkapitányság munkatársai két SUP-ost segítettek ki szorult helyzetükből.

 

Halálos baleset az M3-as autópályán

Három személy veszítette életét az M3-as autópálya 133. kilométerszelvényében Mezőkövesd és Mezőkeresztes között Budapest irányában.

 

Darázs okozott bajt

A rendőröknek jelezte egy kerékpáros, hogy rosszul van. A keszthelyi járőrpáros pedig gyors helyzetértékelést követően intézkedett.