Hírek Veszprém megyéből
Az elmúlt 24 óra rendőri intézkedései.
A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában a rendőrök két személyi sérüléssel és öt anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek. A szolgálatot ellátó tíz személyt állított elő, közülük kilencet bűncselekmény elkövetésének gyanújával.
A 8-as számú főúton haladt tehergépkocsival egy férfi 2018. szeptember 28-án délután. Közlekedése során nem tartott megfelelő követési távolságot az előtte, vele azonos irányba haladó személygépkocsi mögött. A személygépkocsi forgalmi okból megállt, a tehergépkocsi vezetője ezt későn észlelte és összeütköztek. A tehergépkocsi ezt követően egy másik személyautónak is nekiütközött, az pedig az előtte haladónak. A balesetben egy személy megsérült.