Hírek Vas megyéből
Az elmúlt 24 óra eseményei.
A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén három, anyagi kárral végződött közúti közlekedési baleset történt, ezért felhívjuk a járművezetők figyelmét, hogy minden esetben fokozott óvatossággal és kellő körültekintéssel közlekedjenek! A balesetek megelőzhetők és a cél az, hogy mindenki hazaérjen!
A rendőrök 2018. november 9-én kétszer is intézkedtek egy táplánszentkereszti lakossal szemben Szombathelyen. Munkatársaink mindkét esetben megállapították, hogy a férfi alkohol fogyasztását követően vett részt járművével a közúti forgalomban, amit a későbbi vizsgálatok eredményei is igazoltak. A gépjárművezetővel szemben – előállítását követően – járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárást, engedély nélküli vezetés miatt pedig szabálysértési eljárást indított a Szombathelyi Rendőrkapitányság.
A balesetek elkerülése érdekében kérjük a közlekedőket, ha a volán mögé ülnek, tartózkodjanak a szeszes ital fogyasztásától!
A járőrök 2018. november 9-én Kőszegi Rendőrkapitányságra előállították azt a büki lakost, aki az intézkedést megelőzően egy csepregi lakóházból készpénzt, egy garázsából pedig kerékpárt tulajdonított el. A nőt a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták és az ügyben lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárást eljárást indítottak.