Hírek Vas megyéből
Az elmúlt 24 óra eseményei.
A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén egy, könnyű sérüléssel járó közlekedési baleset történt. Ezen kívül munkatársainknak – az elmúlt 24 órában – további egy, anyagi kárral végződött közúti közlekedési baleset helyszínén is intézkedniük kellett.
Személyi sérüléssel járó közlekedési baleset történt 2018. október 15-én, a 7451-es számú úton. Egy vasaljai férfi személygépkocsival közlekedett Ivánc felől Őriszentpéter irányába, amikor haladása során elveszítette uralmát a járműve felett és a szemközti sávban közlekedő másik gépjárműnek ütközött. Az elsődleges orvosi vélemény szerint a balesetben egy személy könnyű sérüléseket szenvedett. Az eset körülményeit a Körmendi Rendőrkapitányság szabálysértési eljárás keretében vizsgálja.
A balesetek elkerülése érdekében felhívjuk a járművezetők figyelmét, hogy fokozott óvatossággal és kellő körültekintéssel közlekedjenek!
Alkohol fogyasztását követően ült a volán mögé 2018. október 15-én az a perenyei férfi, akit Gencsapáti belterületén igazoltattak a rendőrök. Munkatársaink megállapították, hogy a sofőr vezetői engedély nélkül vett részt járművével a közúti forgalomban, továbbá a vele szemben alkalmazott alkoholszonda is pozitív értéket mutatott, ezért előállították. A Szombathelyi Rendőrkapitányság az ügyben járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárást, engedély nélküli vezetés miatt pedig szabálysértési eljárást indított.
A balesetek elkerülése érdekében kérjük a közlekedőket, ha volán mögé ülnek, tartózkodjanak a szeszes ital fogyasztásától!