Hírek Vas megyéből
Az elmúlt 24 óra eseményei.
A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén kettő, könnyű sérüléssel járó közlekedési baleset történt. Ezen kívül munkatársainknak – az elmúlt 24 órában – további kettő, anyagi kárral végződött közúti közlekedési baleset helyszínén is intézkedniük kellett.
Személyi sérüléssel járó közlekedési baleset történt 2018. október 14-én, Szombathely külterületén. Egy vasszilvágyi lakos személygépkocsival közlekedett Zanat felől a 86-os számú főúton, amikor haladása során a főút 80-as kilométerszelvényénél – a Bálványkő utca kereszteződésében – kanyarodása során nekiütközött egy másik autónak. Az ütközés következtében – az elsődleges orvosi vélemény szerint – két személy könnyű sérüléseket szenvedett. Az eset körülményeit a Szombathelyi Rendőrkapitányság szabálysértési eljárás keretében vizsgálja.
A balesetek elkerülése érdekében felhívjuk a járművezetők figyelmét, hogy fokozott óvatossággal és kellő körültekintéssel közlekedjenek!
A rendőrök 2018. október 14-én egy motorral közlekedő püspökmolnári lakost igazoltattak Rum külterületén. Az intézkedés során munkatársaink megállapították, hogy a férfi vezetői engedéllyel nem rendelkezik és eltiltás hatálya alatt vett részt járművével a közúti forgalomban, ezért a Szombathelyi Rendőrkapitányságra előállították. A motorossal szemben – őrizetbe vétele mellett – engedély nélküli vezetés és járművezetés az eltiltás hatálya alatt elkövetése miatt szabálysértési eljárás indult.
Szintén nem rendelkezett vezetői engedéllyel és eltiltás hatálya alatt vett részt járművével a közúti forgalomban az a budapesti férfi is, akit 2018. október 14-én igazoltattak munkatársaink a 84-es számú főúton. A rendőrök a 38 éves sofőrt a Sárvári Rendőrkapitányságra előállították és vele szemben – őrizetbe vétele mellett – járművezetés az eltiltás hatálya alatt elkövetése miatt szabálysértési eljárást indítottak.
A járőrök 2018. október 14-én egy személygépkocsival közlekedő táplánszentkereszti lakost igazoltattak Rönök belterületén. Munkatársaink az intézkedés során megállapították, hogy a férfi egy másik autóra kiadott hatósági jelzéssel ellátva vezette a járművet, ezért a Szentgotthárdi Rendőrőrsre előállították és gyanúsítottként kihallgatták. A sofőrrel szemben egyedi azonosító jellel visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárás indult.
Ugyancsak egy másik járműre kiadott hatósági jelzéssel ellátva vett részt autójával a közúti forgalomban az a jánosházai férfi is, akit 2018. október 14-én igazoltattak a rendőrök a 8-as számú főúton. Munkatársaink a sofőrt a Jánosházai Rendőrőrsre előállították, gyanúsítottként kihallgatták és az ügyben egyedi azonosító jellel visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárást indítottak.