Hírek Vas megyéből
Az elmúlt 24 óra eseményei.
A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén egy, súlyos sérüléssel járó közlekedési baleset történt. Ezen kívül munkatársaink – az elmúlt 24 órában – további négy, anyagi kárral végződött közúti közlekedési baleset helyszínén is intézkedtek.
A járőrök 2018. október 4-én egy személygépkocsival közlekedő nagysimonyi lakost igazoltattak Celldömölkön. Az intézkedés során a sofőrrel szemben alkalmazott alkoholszonda pozitív értéket mutatott, ezért a Celldömölki Rendőrkapitányságra előállították. A férfivel szemben – járművezetői engedélyének elvétele mellett – járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárás indult.
Ugyancsak alkohol fogyasztását követően ült a volán mögé 2018. október 5-én az a helyi lakos is, akit Szombathelyen igazoltattak a rendőrök. Az intézkedés során a férfivel szemben alkalmazott alkoholszonda pozitív értéket mutatott, ezért előállították. A 25 éves sofőrrel szemben – járművezetői engedélyének elvétele mellett – járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt a Szombathelyi Rendőrkapitányság büntetőeljárást indított.
A balesetek elkerülése érdekében kérjük a közlekedőket, ha volán mögé ülnek, tartózkodjanak a szeszes ital fogyasztásától!
A rendőrök 2018. október 4-én egy személygépkocsival közlekedő magyarszecsődi lakost igazoltattak Molnaszecsőd belterületén. Munkatársaink az intézkedés során megállapították, hogy a férfi egy másik autóra kiadott hatósági jelzéssel ellátva vezette a járművet továbbá, hogy eltiltás hatálya alatt vett részt autójával a közúti forgalomban, ezért a Körmendi Rendőrkapitányságra előállították és gyanúsítottként kihallgatták. A sofőrrel szemben – őrizetbe vétele mellett – járművezetés az eltiltás hatálya alatt elkövetése miatt szabálysértési eljárás, egyedi azonosító jellel visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt pedig büntetőeljárás indult.