Hírek Vas megyéből
Az elmúlt 24 órában történt.
A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén egy könnyű sérüléssel járó közlekedési baleset történt. Ezen kívül munkatársainknak – az elmúlt 24 órában – további nyolc anyagi kárral végződött közúti közlekedési baleset helyszínén is intézkedniük kellett.
Ahogy arról már korábban hírt adtunk, személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt 2018. augusztus 18-án – a Vasvár belterületén áthaladó – 8-as számú főúton, ahol két személygépkocsi ütközött össze. Egy 29 éves szombathelyi férfi autójával közlekedett Alsóújlak felől, amikor haladása során a főút 144-es kilométerszelvényénél az előtte lassító és balra kanyarodni szándékozó 35 éves alsóújlaki nő járműve hátuljának ütközött. Az elsődleges orvosi vélemény szerint a balesetben mindkét sofőr könnyű sérüléseket szenvedett. Az eset körülményeit a Vasvári Rendőrkapitányság szabálysértési eljárás keretében vizsgálja.
A balesetek elkerülése érdekében felhívjuk a járművezetők figyelmét, hogy fokozott óvatossággal és kellő körültekintéssel közlekedjenek! Legyenek előzékenyek a közlekedés más résztvevőivel szemben és a szabályokat betartva, járműveik sebességének helyes megválasztásával vegyenek részt a közúti forgalomban!