Hírek Vas megyéből
Az elmúlt 24 órában történt.
A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén egy, súlyos és két, könnyű sérüléssel járó közlekedési baleset történt az elmúlt 24 órában. Munkatársaink ezen kívül három, személyi sérülés nélküli, anyagi kárral járó közlekedési baleset helyszínén intézkedtek.
Egy parkoló személygépkocsi hátuljának ütközött egy kemenesmagasi férfi Vönöckön. A kerékpáros, aki a rendelkezésre álló adatok szerint alkohol fogyasztását követően ült biciklire, a baleset következtében az elsődleges orvosi vélemény szerint könnyebben sérült.
Egy kőszegi férfi személygépkocsijával a 87-es számú főútvonalon Szombathely felől Kőszeg irányába tartott, amikor a főút 43-as kilométerszelvényénél az előtte haladó járművek előzésébe kezdett. A manőver során észlelte a szemközti sávban közlekedő személygépkocsit és az ütközés elkerülése érdekében hirtelen jobbra rántotta a kormányt. Ennek következtében elveszítette uralmát a jármű felett és előbb a gépkocsival többször megpördülve az árokba sodródott, majd onnan visszacsapódva az úttesten állt meg. A baleset következtében két személy az elsődleges orvosi vélemény szerint könnyebben sérült.
Az illetékes rendőrkapitányságon vizsgálják a balesetek körülményeit.
Munkatársaink a Kőszeg és Horvátzsidány közötti útszakaszon igazoltattak egy gáborjáni férfit, aki elmondása szerint a tulajdonos engedélye nélkül vezette azt a személygépkocsit, amellyel árokba sodródott Horvátzsidány térségében. Az 53 éves férfit előállították és vele szemben jármű önkényes elvétele bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárást indított a Kőszegi Rendőrkapitányság.