Hírek Pest megyéből

2022. 09. 23., p - 07:47
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Kék események számokban.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában 26 közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök. A balesetek közül egy súlyos, öt könnyű sérüléssel, további 20 anyagi kárral végződött. Az egyenruhások kiemelt közlekedési szabálysértés elkövetése miatt két szabálysértési feljelentést tettek.

Egy ember ellen kezdeményeztek büntetőeljárást, aki eltiltás hatálya alatt vezetett járművet, illetve tíz járművezetőt szűrtek ki a forgalomból, akik pozitív eredményű szondát fújtak.

A Pest megyei rendőrök 20 embert elfogtak, négyet az ellenük kiadott elfogatóparancs alapján, tizenhármat bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 26 embert előállítottak, nyolcat bűncselekmény elkövetése miatt. Biztonsági intézkedés három alkalommal történt.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Eltiltották. Vezetett. Őrizetbe vették

Elfogását követően 24 órán belül bíróság elé állhat azt a kecskeméti fiatal, akinek két eltiltása volt érvényben, ám ez sem tartotta vissza attól, hogy autó volánja mögé üljön.

 

Eltűnt Balog Márton!

A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy hejőpapi fiatalember megtalálásához.