Hírek Pest megyéből

2022. 09. 18., v - 08:05
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Kék események számokban.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában a rendőrök 11 közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, amelyek mind anyagi kárral végződtek. Az egyenruhások kiemelt közlekedési szabálysértés elkövetése miatt hat szabálysértési feljelentést tettek. Három ember ellen kezdeményeztek büntetőeljárást, aki eltiltás hatálya alatt vezetett járművet, illetve 9 járművezetőt szűrtek ki a forgalomból, aki pozitív eredményű szondát fújt.

A Pest megyei rendőrök öt embert elfogtak, kettőt az ellenük érvényben lévő elfogatóparancs alapján, hármat tetten értek. Nyolc embert előállítottak bűncselekmény elkövetése miatt. Biztonsági intézkedés 15 alkalommal történt.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Eltiltották. Vezetett. Őrizetbe vették

Elfogását követően 24 órán belül bíróság elé állhat azt a kecskeméti fiatal, akinek két eltiltása volt érvényben, ám ez sem tartotta vissza attól, hogy autó volánja mögé üljön.

 

Eltűnt Balog Márton!

A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy hejőpapi fiatalember megtalálásához.