Hírek Pest megyéből

2022. 09. 03., szo - 07:49
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Kék események számokban.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában 25 közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök. A balesetek közül kettő súlyos, négy könnyű sérüléssel, további 19 anyagi kárral végződött. Az egyenruhások kiemelt közlekedési szabálysértés elkövetése miatt két szabálysértési feljelentést tettek.

Egy ember ellen kezdeményeztek büntetőeljárást, aki eltiltás hatálya alatt vezetett járművet, illetve három járművezetőt szűrtek ki a forgalomból, akik pozitív eredményű szondát fújtak.

A Pest megyei rendőrök 12 embert elfogtak, hetet az ellenük kiadott elfogatóparancs alapján, négyet bűncselekmény elkövetésén értek tetten. Kilenc embert előállítottak, hetet bűncselekmény elkövetése miatt. Biztonsági intézkedés 11 alkalommal történt.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Eltiltották. Vezetett. Őrizetbe vették

Elfogását követően 24 órán belül bíróság elé állhat azt a kecskeméti fiatal, akinek két eltiltása volt érvényben, ám ez sem tartotta vissza attól, hogy autó volánja mögé üljön.

 

Eltűnt Balog Márton!

A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy hejőpapi fiatalember megtalálásához.