Hírek Pest megyéből

2022. 08. 25., cs - 07:11
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Kék események számokban.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában a rendőrök 28 közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, a balesetek közül egy súlyos, kettő könnyű sérüléssel, további 25 anyagi kárral végződött. Az egyenruhások kiemelt közlekedési szabálysértés elkövetése miatt három szabálysértési feljelentést tettek. Három ember ellen kezdeményeztek büntetőeljárást, aki eltiltás hatálya alatt vezetett járművet, illetve két járművezetőt szűrtek ki a forgalomból, aki pozitív eredményű szondát fújt.

A Pest megyei rendőrök 14 embert elfogtak, hetet az ellene kiadott elfogatóparancs alapján, hetet tetten értek. Tíz embert előállítottak bűncselekmény elkövetése miatt. Biztonsági intézkedés 10 alkalommal történt.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Eltiltották. Vezetett. Őrizetbe vették

Elfogását követően 24 órán belül bíróság elé állhat azt a kecskeméti fiatal, akinek két eltiltása volt érvényben, ám ez sem tartotta vissza attól, hogy autó volánja mögé üljön.

 

Eltűnt Balog Márton!

A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy hejőpapi fiatalember megtalálásához.