Hírek Pest megyéből

2021. 08. 27., p - 06:54
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Kék események számokban.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában a rendőrök 19 közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, a balesetek közül három súlyos, négy könnyű sérüléssel, további 12 anyagi kárral végződött. Az egyenruhások kiemelt közlekedési szabálysértés elkövetése miatt három szabálysértési feljelentést tettek, illetve három ember ellen kezdeményeztek büntetőeljárást, aki eltiltás hatálya alatt vezetett járművet.

A Pest megyei rendőrök 21 embert elfogtak, négyet az ellenük kiadott elfogatóparancs alapján, hetet tetten értek. Tizenhárom embert előállítottak, hetet bűncselekmény elkövetése miatt. Biztonsági intézkedés négy alkalommal történt.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Életmentés a rakparton

Megállt a szíve egy idős nőnek a budapesti alsó rakparton kedden délelőtt. Az ünnepi rendezvények biztosításában részt vevő rendőrök azonnal megkezdték az újraélesztését, amit a perceken belül a helyszínre érő mentők folytattak. Az asszonyt stabil állapotban vitték kórházba.