Hírek Jász-Nagykun-Szolnok megyéből

2022. 09. 28., sze - 07:43
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 órában történt.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában 2 személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset jutott a rendőrség tudomására. Az elmúlt napon a megye rendőrei 5 ittas járművezetővel szemben intézkedtek, továbbá 8 személyt fogtak el az ellenük érvényben lévő körözés alapján.

Egy szerencsi lakos személygépkocsival közlekedett Szolnok belterületén 2022. szeptember 27-én a kora délutáni órákban. A sofőr haladása során későn észlelte az előtte forgalmi okból lassító járművet, ezért annak hátuljának ütközött, majd a vétlen autót az az előtt közlekedő autónak tolta. A baleset következtében a középső gépkocsi vezetője – az elsődleges orvosi vélemény szerint – 8 napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Eltiltották. Vezetett. Őrizetbe vették

Elfogását követően 24 órán belül bíróság elé állhat azt a kecskeméti fiatal, akinek két eltiltása volt érvényben, ám ez sem tartotta vissza attól, hogy autó volánja mögé üljön.

 

Eltűnt Balog Márton!

A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy hejőpapi fiatalember megtalálásához.