Hírek Jász-Nagykun-Szolnok Megyéből

2022. 09. 13., k - 07:34
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 órában történt.

Az elmúlt napon a megye rendőrei kettő személyt fogtak el az ellenük érvényben lévő körözés alapján, valamint négy ittas járművezetőt szűrtek ki a forgalomból. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset nem jutott a hatóság tudomására.

A rendelkezésre álló adatok szerint egy jászjákóhalmi lakos közlekedett személygépkocsival 2022. szeptember 12-én 1 óra 45 perckor, Jászjákóhalma lakott területén belül a Fő úton. Haladása során elaludt és eközben áttért a menetirány szerinti bal oldalra, lehaladt az úttestről, és a közvilágítást tartó betonoszlopnak ütközött. A baleset következtében személyi sérülés nem történt, a járműben és a villanyoszlopban anyagi kár keletkezett.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Eltiltották. Vezetett. Őrizetbe vették

Elfogását követően 24 órán belül bíróság elé állhat azt a kecskeméti fiatal, akinek két eltiltása volt érvényben, ám ez sem tartotta vissza attól, hogy autó volánja mögé üljön.

 

Eltűnt Balog Márton!

A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy hejőpapi fiatalember megtalálásához.