Hírek Jász-Nagykun-Szolnok megyéből

2019. 09. 08., v - 06:45
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 órában történt

Az elmúlt napon a megye rendőrei két embert fogtak el az ellenük érvényben lévő körözés alapján.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában kettő személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetben intézkedtek a rendőrök.

A Mezőtúri Rendőrkapitányság eljárást indított járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt egy helyi lakos ellen, aki Mezőtúr belterületén 2019. szeptember 7-én elektromos kerékpárral - a forgalommal szemben - a Csokonai úton közlekedett. Az útkereszteződéshez érve nem biztosított elsőbbséget a Petőfi úton közlekedő tehergépkocsi vezetőjének és összeütköztek, mely következtében a 86 éves férfi elektromos kerékpárjával együtt az aszfaltra esett, és 8 napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. A helyszínre érkező rendőrök a sofőrökkel szemben alkoholszondát alkalmaztak, mely a kerékpáros esetében pozitív értéket mutatott, ezért a férfit  előállították a rendőrkapitányságra.

Kérjük az elektromos kerékpáros tulajdonosokat, hogy figyeljenek oda a szeszes ital fogyasztásra, mert gépi meghajtású módban közlekedve már szigorúbb szabályok vonatkoznak rájuk. Felhívjuk a figyelmet ismét, hogy szeszes ital fogyasztása után ne vezessenek, hiszen az utak biztonságáért, a balesetek elkerüléséért a legtöbbet maguk a közlekedők tehetnek azzal, hogy a szabályokat betartva, egymásra odafigyelve, toleranciát mutatva vesznek részt a közlekedésben.

...hogy mindenki hazaérjen!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.

 

Pénteki fogás

Olasz hatóságok által körözött kisteherautót szűrtek ki a forgalomból a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

Eltűnt Kiss Magdolna

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik az 70 éves nő eltűnése kapcsán.